A Doktoranduszok Országos Szövetségének Jogsegély-szolgálata
A felsőoktatási törvény értelmében az intézmények doktori képzésben részt vevő hallgatóinak képviseletét a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) látja el. A DOSz e feladatának ellátása keretében 1998-tól kezdődően Jogsegély-szolgálatot működtet.
A Jogsegély-szolgálat célja, hogy egyéni szinten is védje a doktoranduszok és doktorjelöltek jogait és érdekeit, valamint a gyors és szakszerű jogi segítségnyújtás, és az eseti ügyekből leszűrődő tapasztalatok felhasználásával segítse elő a DOSz szakmai tevékenységét is. Ennek eredményeképpen (is) születtek meg a DOSz Elnökségének különféle ügyekben kiadott állásfoglalásai, amelyek lényegében jogalkalmazási problémákra adott reakcióként értékelhetőek.
A Jogsegély-szolgálat minden egyes ügyben kivizsgálja a doktoranduszoktól és doktorjelöltektől érkezett panaszokat, és a hatályos jogszabályoknak és a vonatkozó intézményi szabályzatoknak megfelelő megoldást kínál az érintett számára.
A Jogsegély-szolgálat különös hangsúlyt fektet a panaszt tevők anonimitására: meg kívánja előzni azokat a méltánytalanságokat, amelyek a panaszos személyének nem kívánt nyilvánosságából eredhetnek. Ugyanakkor az egyedi ügyekből általánosított, elvi élű elnökségi határozatok a nyilvánosságon keresztül nyerik erejüket: a DOSz a jog- és doktori szabályzatoknak megfelelő megoldás széles körű bemutatásával valamennyi doktori iskolát a doktoranduszok jogainak fokozott védelmére kívánja késztetni.
A Jogsegély-szolgálat szükséghez képest segítséget nyújt a doktorandusz és a doktori intézmény közötti eljárásban is (pl. fegyelmi eljárás), illetőleg ellátja a doktoranduszok jogi képviseletét az esetleges bírósági eljárások során.
Bővebb információ és a DOSZ Jogsegély-szolgálatának Szolgáltatási Szabályzata a www.dosz.hu honlapon olvasható.
A doktori képzéssel kapcsolatos jogi jellegű problémák esetén kérem, forduljon bizalommal a DOSz Jogsegély-szolgálatához, amely a jogsegely@monitum.hu e-mail címen érhető el.
(dr. Kocsis Miklós)
a Jogsegély-szolgálat vezetője