Megközelítés személyautóval

Személyautóval Gödöllőt Budapest, Hatvan, Isaszeg, Kerepes, Szada és Valkó felől lehet megközelíteni. A fentiek közül a 3-as és az M3-as felől történő megközelítést részletezzük.

M3-as felől: A gödöllői kihajtónál letérünk, amin végighajtva egy T elágazáshoz érünk (szembe egy Renault autókereskedés). Itt forduljunk jobbra és haladjunk addig, amíg egy vasúti átkelővel (HÉV vonal) kombinált jelzőlámpás kereszteződéshez nem érünk. Itt kanyarodjunk balra. Ezzel rátértünk a 3-as útra. Az út párhuzamosan halad a HÉV vonalával. Jobb oldalról egy piros kupolás épületet láthatunk először majd a buszpályaudvar következik. A HÉV vonala ezt követően keresztezi az utat, haladjunk tovább. Jobb oldalon mezőgazdasági bolt, faiskola majd a Tűzoltóság. A Tűzoltóság után (a VW autókereskedés előtt) kanyarodjunk el jobbra. Ez az út egyenesen az egyetehez visz el, nem kell semmilyen irányba letérni.

3-as felől: Budapestről, a Kerepesi út egyenes folytatása a 3-as út. Erről ne térjünk le sehol, Kistarcsán és Kerepesn is keresztül kell hajtani. Gödöllőre beérkezve haladjun egyenesen tovább. A harmadik lámpás kereszteződésnél hajtanak fel balról az M3-as felől érkezők, innentől kezdve az út megegyezik a fentebb leírtakkal.