Híreink

Gyarapodik a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszék

A Szent István Egyetem gödöllői Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszéke önköltséges képzésből származó bevételének felhasználásával felújította a tanszék épülete mellett található úgynevezett "piros téglás" épületet. Ebben két, egyenként 40 hallgató elhelyezésére alkalmas - a jelenleg elvárható oktatástechnikai feltételeknek megfelelő - tantermet alakítottak ki. Az épületet fiai egyetértésével dr. Fábián Gyula professzorról nevezik el, aki ott folytatott kísérleteket, utolsó éveiben pedig az ottani műhelyben dolgozott, többek között a magyarok egykor retteget íjának rekonstrukcióján. A tanszék épületében található új előadótermet dr. Bertóti Istvánról nevezik el, akinek őzagancs-gyűjteményét családja a Vadbiológiai és Vadgazdálkodási Tanszéknek ajándékozta. Dr. Bertóti István az Állattani és Ökológiai Tanszéken címzetes egyetemi docensként negyedszázadon keresztül oktatta a "Vadgazdálkodás és vadászat" című tantárgyat.

A KÖTÖK bemutatkozik a Millenáris Parkban

Az ökoiskolák hazai hálózata 1986 óta működik, jelenleg 144 iskola büszkélkedhet ezzel a címmel Magyarországon. Az ENSZ idén hirdette meg "A fenntarthatóságra oktatás 2005-2015" évtizedének programját. Az Iskolai Környezeti Kezdeményezések (ENSI) nemzetközi hálózata több évtizedes tapasztalatai a Nemzeti Fejlesztési Tervben is helyet kaptak.

AVOP Workshop - Meghívó

2006. április 13-14-én (csütörtök-péntek), a gödöllői Szent István Egyetemen AVOP Workshop kerül megrendezésre, melynek célja az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programmal (AVOP) kapcsolatos tapasztalatok összegzése és a következő programozási időszakra (2007-2013) szóló, Nemzeti Agrár-Vidékfejlesztési Programra (NAVP) vonatkozó továbbfejlesztési javaslatok megfogalmazása.
A mintegy 30 résztvevő között az AVOP program kedvezményezettjei, a programban tapasztalattal rendelkező pályázatírók és az FVM, valamint az MVH szakemberei szerepelnek.
A workshop az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya támogatásával, a Nemzeti Fejlesztési Terv Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Programja keretében valósul meg.
A programról és a témákról a letölthető meghívóban és részletes programban talál bővebb leírást.
Amennyiben Ön részt kíván venni a workshopon, kérjük, küldje vissza e-mailen a kitöltött jelentkezési lapot. A résztvevők korlátozott száma miatt a regisztráció a jelentkezés sorrendjében történik. A résztvevők listáját az FVM AVOP Irányító Hatósága hagyja jóvá, ezért a részvételről a workshop előtti héten e-mailben visszaigazolást küldünk.

Bemutatkozik a Közösségi Tanulás és Önkéntes Központ

A Szent István Egyetem Közösségi Tanulás és Önkéntes Központja (KÖTÖK) konferenciával egybekötött bemutatkozó rendezvényt tart február 28-án délután 3 órától 6 óráig. A közelmúltban megalakult központ kapocs a Gödöllő környéki és közép-magyarországi non-profit szervezetek, önkormányzatok, civil szervezetek, valamint a Szent István Egyetem között.

Karrieriroda a gazdászkaron

A pályázók a gyakorlati kapcsolatokat kívánják erősíteni az egyetem és a közép-magyarországi régió nonprofit-, államigazgatási-, üzleti- és közszférája között. Olyan gyakorlati képzési rendszer kialakítása a céljuk, amely egyesíti az egyetem elméleti tudásbázisát a munkaadók gyakorlati tapasztalataival, elősegítve egyben a hallgatók elhelyezkedését. A pályázatot a Pest Megyei és a Fővárosi Munkaügyi Központ is segíti karrieroktatással, álláskeresési tréningek megtartásával. A hallgatók már a projekt ideje alatt bekerülnek a munkaügyi központok nyilvántartásaiba, amely szintén elhelyezkedési esélyüket javítja majd.

A SZIE 4. helyen a HVG felsőoktatási rangsorában!

A Szent István Egyetem mind az összesített, mind a 8 minőségi mutató alapján rangos helyen szerepel a felsőoktatási intézmények sorában.

Egyetemi felnőttképzés vállalkozóknak


A vállalkozások fejlesztését segítő ismeretek oktatására vonatkozó együttműködési megállapodást május 31-én Gödöllőn írta alá dr. Molnár József rektor, dr. Nagy Ákos, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke (képünkön) és dr. Bujáki Gábor, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Tájtörténeti konferencia Tokajban

Település a tájban


A táj változásai a Kárpát-medencében – Település a tájban címmel szervezi a SZIE MKK Talajtani és Agrokémiai Tanszéke a VI. tájtörténeti tudományos konferenciát június 28-30-ig a tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Középiskolában.
Az emberi megtelepedés kezdetétől a Kárpát-medencében, a paleolit, mezolit, neolit, rézkori, bronzkori, kelta, római, népvándorlás kori, valamint középkori telepek és települések, városok, falvak és tanyák hosszabb-rövidebb idő keresztmetszetű bemutatását várják a rendezők előadások vagy poszterek formájában. Különösen fontos terület a települések környezet- és tájformáló szerepének bemutatása. A konferencia e kiemelt témája mellett természetesen bemutathatók a legújabb tájtörténeti kutatások eredményei is a természeti és kulturtáji változásokról.

Magyar és angol nyelvű M.B.A. programok


Magyar és angol nyelvű M.B.A. programjainkon új évfolyamokat indítunk 2006. szeptemberétől.

Tanévnyitó ünnepély a gödöllői aulában

Egyetemünk tanévnyitó ünnepségének hagyományosan a gödöllõi aula adott otthont szeptember 18-án. Az eseményen részt vett dr. Ignácz István rendõr dandártábornok, Pest megyei rendõrkapitány, dr. Jámbor Imre, a Corvinus Egyetem rektorhelyettese, dr. Gémesi György polgármester. Dr. Molnár József rektor tanévnyitó beszédében elmondta, hogy a több mint 10 ezer jelentkezõbõl 3646 gólya és 121 doktorandusz kezdte meg tanulmányait.

Oldalak