Sörfőző mester szakmérnök

Az Élelmiszertudományi Kar a Sörfőző mester képzést úgy építette fel, hogy a résztvevők a piac által elvárt, magas szintű technológiai és műszaki felkészültséget, minőségbiztosítással, érzékszervi minősítéssel, termékfejlesztéssel összefüggő, valamint korszerű gazdasági, marketing és jogi ismereteket kapjanak, s ezek mellett elmélyült betekintést szerezhessenek a sörfogyasztás kultúrájába és történetébe is. Legfontosabbnak azt tartottuk, hogy minden tantárgyat olyan oktatók tanítsanak, akik saját maguk is elismertek a szakterületükön. Az egyes tantárgyak keretében ráadásul sok olyan előadót – híres sörös szakembereket, tapasztalt kereskedőket, neves étteremtulajdonosokat, reklámszakembereket – látunk vendégül, akik egy-egy óra keretében saját személyes tapasztalataikon keresztül mutatják be a tananyagok gyakorlati vonatkozásait.

Természetesen úgy gondoljuk, hogy a sörfőzést nem lehet kizárólag előadótermekben elsajátítani. Jó sörfőző mester abból válhat, aki az elméleti tudás megszerzése mellett kellő időt tölt a gyakorlati ismeretek elsajátításával is. A képzés résztvevői az Élelmiszertudományi Kar kitűnően felszerelt laborjaiban és saját tanüzemében mélyíthetik el készségszinten az elméletben megtanultakat. Emellett minden oktatási félévben tanulmányi túrára indulunk, amely keretében megismerkedünk az ország legnevezetesebb főzdéivel és elismert szakembereivel.

További információk: http://www.sorfozomester.hu/

Telephely:
Keresztféléves?: 
Nem